2024. március 23., szombat

Istálló projekt folytatás

 

Márciusban történt egy apró előrelépés istálló ügyben: a már kb. két hónapja a műhely padlóján heverő ajtókeretek felkerültek a helyükre és végre ajtóként funkcionálnak.

Első lépésben fel kellett szerelni a pántokat és a kereteket felrögzíteni a tokra. Itt már odakészültünk a helyszínre.


Közben a lakókat kicsuktuk a legelőre, néhányan érdeklődve figyelték, hogy már megint mi készül.


Keretek a helyükön az utolsó csavar kerül rögzítésre.


Ezután jöhetett a deszkázás. Szerencsére ez viszonylag gyorsan ment.


Leszabó fűrészen beállítottuk a megfelelő hosszúságot és már mehetett is a vagdosás, majd két csavarral rögzítettünk minden egyes deszkát.


Íme a mű. Hogy fusson a falazattal itt is takarással raktuk a deszkákat. Szerintem elég pofás lett, már egy istálló ajtóhoz képest. 


Mondjuk tavasztól őszig valószínűleg ilyen félig nyitott állapotban lesz folyamatosan, hogy a kecskék szabadon ki tudjanak menni a karámban. Viszont télen jól fog jönni, hogy nem fúj rajtuk keresztül a szél. Mondjuk ahhoz még a műhely felé nyíló ajtót is fel kell szerelni a helyére, reméljük hamarosan az is meglesz.


Hamarosan itt az istálló nagytakarításának az ideje. Tavaly augusztus óta ilyen szép magas domb épült a szénából, amit nem ettek meg. Gyakorlatilag nem is kell szalmát almozásra pazarolni a kecskéknél, megoldják azt ők maguk. 


Viszont a kinti karámot én már kitakarítottam, mivel nagyon nem tetszett, hogy anno az istálló bontása, majd újjá építése után sok törmelék maradt szerte-széjjel. A traktor pótkocsija nagyjából meg is telt az összeszedett szénával és a mindenféle törmelékkel.


A villanypásztorral elkerített területről és az istálló mellett is összegyűjtöttem az oda nem való dolgokat, úgymint levágott ágakat, gallyakat, egész, még használható téglákat.


Külön kupac készült a mindenféle dirib-darab paláknak (jobbra) és még mindig találunk az egykori TSZ karámjából megmaradt akácoszlopokat (balra), amiket száradás után felfűrészelünk és mehetnek a kályhába.


A belső takarítás már az emberemre vár, szerintem húsvétot már a szépen kitakarított istállóban ünnepelhetik a lányok. 

Csak érdekességként a végére: március elején ilyen répákat szedek még ki a kertből. Az egész telet ott vészelték át a szalma alatt. Jó, néhány meg van egy kicsit rágva, de nagyon finom répatorta és tejszínes répafőzelék készült ebből a mennyiségből. 

Leges legvégül pedig a legfrissebb hírek a kecskekarámból. Sajnos az idei évünk nem alakult valami jól. Most csak röviden: március 13-a és 19-e között megellett az összes anyakecskénk. A gidák közül  mindösszesen hárman maradtak életben. Lulu fiacskáját már a múltkori beszámolómban bemutattam. Most jönnek a többiek.

Ez itt Tejföl fiacskája, egy apró, de erős kis vasgyúró, ő múlt héten pénteken érkezett.


Kedden pedig Lujzikának lett egy óriásbébije. 


Egyelőre mind a három gida jól van, bár mindenféle komplikációk adódtak, de erről majd részletesen beszámolok a következő bejegyzésben.


2024. március 15., péntek

Megérkeztek

 

Március 4-5-e körül épp kint dolgoztunk a pipiröpdén, amikor láttuk, hogy malac mama már igen hosszan pihenget. Amíg a többiek bőszen turkálgattak, ő csak napozott. Azt is megfigyeltük, hogy a kicsi malacólban (ami eredetileg szénatárolónak készült) igen nagy "otthon felújításba" kezdett. Húzgálta össze az almot mindenhonnan és szépen rendezgette, készítette elő a szülőágyat. Gábor épp szemtanúja volt egy ilyen esetnek, ahogy rendezgeti jobbról, rendezgeti balról, majd hátra lépve érdekes "mami" hangokat adva megszemléli a művet.

Ekkor már sejtettük, hogy hamarosan itt az idő.  


Eredetileg ugyan március 9-re volt "kiírva", mivel pontosan tudtuk mikor hálták el a nászt Kancsikával, onnantól kiszámolva a három hónap, három hét, három nap időt (ami kb. 115 nap) ez jött ki. De végül két nappal korábban, március 7-ére, pontosan 8 hónappal az előző ellés után meg lettek a kicsikék. 


Itt egy naposak és még kicsit bő a ruhácskájuk. Ezen a képen főleg a feketéken látszik, hogy milyen kis véznácskák. De ez nem tart ám sokáig, pár nap alatt belehíznak a kabátkájukba.


Én ugyan egy kicsit csalódott lettem, mert a nyolc malackánál többre számítottam. (Gáborral tippeltünk is, én 12-re, ő 10-re, hát most ő járt közelebb az igazsághoz). Korábban el voltunk kényeztetve a 11-12 fős almokkal. De a nyolc végülis egy szép szám, pláne, hogy most kicsit jobb az ivar arány. Ezúttal a lányok nyertek 5:3-ra és a rózsák 6:2-re a feketékkel szemben. 


Itt még mindig egy naposak, a maminak sikerült a héten a leghidegebb napot kiválasztania a szülésre, úgyhogy nagyon cidriztek a kicsik, de azért már kijöttek ismerkedni a többi tesóval.


Itt pedig már egy hetesek a kis drágáim és elkezdtek babzsákosodni. Olyan kis tömör, hengeres formájuk lett egy hét alatt. Szerencsére mind a nyolcan megvannak, szépek, egészségesek, virgoncak.


Szinte lapos kúszásban mászok be az ólba (annyira alacsony) reggel és este az etetésénél, hogy kicsit szeldidítgessem őket. A mami az első napokban még eléggé fújtatott rám, de sosem viselkedett agresszíven velem szemben. Jó, persze én sem feszítettem túl a húrt és nem időztem sokáig. Azért ilyenkor mindig megellenőrzi, hogy mit csinálok a gyerekekkel. De miután konstatálja, hogy semmi rosszat, nem is szokott piszkálni.


Egy hetesen már kint voltak a többiekkel a legelőn, megy a futkározás, játszás ezerrel. Szerencsére azóta az idő is enyhült, bár reggelente még megy a cidrizés.


Nehéz ám ilyenkor olyan képet csinálni, amin mind a nyolcan rajta vannak. Itt azért csak egy hiányzik. 


És hogy ne csak  malacáldás  legyen, március 13-án megérkezett az első gidácskánk is. Ezúttal egy fiúcska sikeredett Lulu kecskénktől. 


Igen aprócska és vékony, de azért élénk a kis gida.


Barna lábacskák és fehér foltok teszik különlegessé a megjelenését.


Remélem érkezik a többi gida is hamarosan. A tavalyi kuncsaftok már keresik a sajtokat rajtunk egy ideje. Hát még egy kis türelmet kérünk.

2024. március 12., kedd

Pipivédelem újratervezve

 

Gondolom már többen hiányoltátok az új tartalmakat, de az az igazság, hogy január-februárban a disznóvágáson kívül nem igen történtek izgalmas dolgok Málnáskertben. A gazda kicsit túlórázott a fél állásában, hogy tudjunk egy kis tőkét képezni az idei beruházásokra, így én egymagam nemigen tudtam látványos dolgokat produkálni. Na jó, végülis tél volt vagy mi a csuda, bár a hőmérőn ezt nem nagyon lehetett látni a februári 17-18 fokokban. 

Most viszont már javában március van és be is pördültek az események a birtokon. Mivel ettől az évtől már mindkettőnk számára a B oldal forog, elhatároztuk, hogy kicsit visszaveszünk a tempóból és délután már nem dolgozunk, hogy legyen idő a pihenésre, sportolásra. Viszont, hogy haladni is tudjunk a terveinkkel korán kezdjük a napot. 5,30-kor ébresztő, reggeli torna (mint a katonaságnál :))), azután irány a munka. Állatokat ellátjuk, 7,30-8,00 körül egy kis reggeli, majd 13,00-ig tart a munkaidő. Ekkor ebédelünk és este 17,00 óra körül már csak az állatokat kell ismét megetetni.

A rövidített munkarend ellenére március első harmadában már sikerült egy-két idei feladatot kipipálnunk. Van egy listánk és arról fontossági sorrendben haladunk. Mikor egy feladat megvan, akkor újra megnézzük, hogy mi legyen a következő tenni való.

Most márciusban a pipiól tavaszi nagytakarítása és a védelem megoldása, valamint új állomány beszerzése lett volna a legelső projekt. Miután a gazda kialmolt, neki állt a festés előkészítésének, itt épp a falat csiszolja át.


Majd jöhetett a meszelés és utána a friss alom.


Március első vasárnapján azután felkerekedtünk a pécsi vásárba, hogy hozzunk néhány új lakót, de szomorúan vettük tudomásul, hogy kicsit koraiak voltunk. Az idei pipik még nem érkeztek meg, igaz, hogy mi első körben a megmaradt tyúkok mellé szerettünk volna nagyokat hozni, akik már tojnak vagy legalábbis hamarosan fognak. De korosabb jércék sem voltak, csak néhány kakaska. Na mindegy ezzel még várni kell.

Amíg a gazda a pipióllal foglalatoskodott én gyártottam egy kis tűzifát. Amíg nem volt itthon felszámoltam néhány korábbi rőzsekupacot, ami azt jelenti, hogy nagyobb  ágakról letördeltem a rőzsét, ami a legjobb a sparherdbe a  főzéshez. Viszont maradt egy csomó vastagabb ág, úgynevezett botfa, amihez már fűrészre volt szükség. Volt egy kupac az istállónál és egy bent az erdőben a malacok villanypásztora mögött. Ezeket szépen felpakoltam, odafuvaroztam a házhoz, majd a leszabó fűrésszel  feldaraboltam.


Lett is belőle egy csinos kis kupac. 


Ezt még kiegészítettük némi tuskó és gyökérdarabbal, így egy darabig meg van oldva a ház fűtése és a főzés.

Közben sajnos újabb baromfiról derült ki, hogy bizony fiú az istenadta. Épp mondtam az emberemnek, hogy gyanús, hogy én azt a kendermagos "tyúkot" még nem láttam a tojófészekben. Majd nem sokkal ezután tanúja lehettem annak,  hogy épp hevesen udvarol az egyik tyúkocskának, azaz gyakorlatilag ül a hátán.


Sajnos a két másik kakast már át kellett költöztetnem az istállónál lévő baromfiólba, mivel gyakorlatilag megnyúzták a tyúkok hátát a heves udvarlásban. Ekkor még nem sejtettem, hogy a jobboldali baromfitól hiába várok tojást. A poén, hogy mindkettőt jércének adták el, ezért nem is gondoltunk arra, hogy lehet köztük kakas.


Szóval így elég rossz a statisztikánk: 3 tyúkra jutott 3 kakas. Amiből most már csak kettő van, a két kendermagos, a fehéret ugyanis múlt pénteken levágtuk. Igen szép jószág volt, lábak és fej nélkül kizsigerelve pontosan három kilót nyomott.


Egy részéből, mindjárt aznap készült egy finom vörösboros kakaspöri nokedlivel. Amit két napig ettünk és még jutott egy adag Gábornak a kamionozásra. Farhát, mellcsont, nyak húslevesnek lesz jó és még a melléből is ehetünk egyszer.

Na, de visszatérve bejegyzés címéhez a pipivédelemhez. Arról már korábban beszámoltam, hogy az októberben két napon át épített külső röpde december elején a nedves hótól összeomlott. Először is ezt kellett elbontanunk. 

El kellett szednünk a villanypásztort, hogy hozzáférjünk a romokhoz.


Majd jöhetett a háló lebontása.


Végül a faváz szétszerelése, majd tűzifának való felaprítása (másra már nem volt jó).


Mire mindezzel elkészültünk teljesen átalakítottuk az eredeti elképzelést, azt, hogy más formában, de újra építjük a röpdét. Az uram első elképzelése az volt, hogy fóliasátor vázat kellene venni és a meglévő hálókat valahogy ráaplikálni. De ahogy elkezdett utánaszámolni, meg hogy azzal mennyi munka lenne, stratégiát váltottunk. 

Nem építünk röpdét, hanem a kinti részen egy többfunkciós kistetőt álmodtunk meg. Itt már készül a lábak alá tégla alapzat.


Állnak a lábak, jöhet a deszkázás.


Íme a végeredmény. Pontosabban a zsindely még hiányzik róla, de a funkcióit már betölti. Úgymint: esőbeálló, árnyékoló, légitámadás elleni védelem és nem utolsó sorban játszótér. Nyilván, hogy azonnal fel kellett rá ugrani.


Mind a négyen szemlézik az új építményt.


Szóval abban maradtunk, hogy muszáj lesz a pipiknek megtanulni, hogy ragadozó közeledtével fedezéket kell keresniük. Még ha el is veszítünk néhányat, akkor is kevesebb költséggel és vesződséggel jár, mint ha építünk egy új röpdét. A terv egyébként az, hogy építünk még egy ugyanilyen kis menedéket, mert ha feltöltjük az állományt, akkor már kevés lesz ez az egy kis beálló.

Ezután jöhetett némi tereprendezés, ugyanis tavaly a pipik területén is ki lett szedve egy tuskó, csak a gödör nem lett feltöltve. Most ezt is pótoltuk.


Ezután már csak a villanypásztor kihúzása maradt hátra.


Ehhez ugyan két oszlopot arrébb kellett tenni, de végül sikerült jól megfeszíteni, hogy sehol ne lógjon be túlságosan. Sajnos nálunk az egyenetlen talajhoz nem ideális ez a konstrukció, de hát ezt lehet kapni, ezzel kell megoldani a feladatot.


Azóta a pipik felváltva vannak bent és kint. Amikor kint vagyunk a ház körül, akkor kijöhetnek a pásztoron kívüli területre. Ha bent vagyunk a házban, akkor villanypásztor és ha elmegyünk otthonról, akkor csak a kisröpdében lehetnek.

Remélem hamarosan ki tudjuk bővíteni az állományt és nem szakad meg a tojásutánpótlás. Jelenleg ez a három tyúkocska két naponta tojik három tojást, ami még határeset. Még szerencse, hogy februárról jött át némi többlet, így a húsvéti tojás kérdése megoldott.

Hát ennyi lett volna a beszámolóm, viszont most tutira hamarosan jövök az újabb bejegyzéssel, ugyanis már tudom, miről is fogok beszámolni, hét végére várható a legújabb olvasmány cuki fotókkal.

2024. február 26., hétfő

Disznóvágás csökkentett üzemmódban

 

Február első hétvégéjén megtörtént az idei szezon utolsó és a 2024-es év első disznóvágása. Csökkentett üzemmód alatt azt értem, hogy sajnos Ákos egyetemi elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni rajta. Emese és Laci pedig már eleve betegen érkeztek meg reggel egy náthás-influenzás, otthon, ágyban maradni nem tudó kolléga miatt. Nyilvánvalóan így ők sem tudtak azzal a lelkesedéssel dolgozni, mintha egészségesek lettek volna. 

Ennek ellenére nagyjából a tervek szerint haladtunk. A csapatot ezúttal kiegészítette Kriszta, az unokatesóm, aki a konyhában tevékenykedett, én pedig kinti-benti szolgálatot láttam el. Ha kellett kávét, teát, ételt készítettem a kinti műszaknak, de amint volt szabadidőm beálltam a kinti munkába is, hogy részben pótoljam Ákos hiányát.

A két koca, akiket el szerettem volna adni, hogy máshol babázzanak, de mivel sajnos nem kellettek senkinek, mi meg nem akartunk malacinváziót, ezért kénytelenek voltunk megválni tőlük. Gyönyűrű nagyra híztak a bőséges dara és moslék kombinációnak hála.


Szerencsére ezúttal gyorsan túljutottunk a legrosszabb részen és már kezdődhetett a pucolás.


Nyolc óra körül már meg is kezdték az első malac szétbontását. Én leadtam a rendelést, hogy milyen húsokra van szükségem a fagyasztóba, hiszen ebből a vágásból kellett félre tenni az éves disznóhús szükségletünket. Kaptam egy komplett hátsó combot kicsontozva, egy óriás hátsó csülköt -muszáj leszünk valami kerti partit csapni, hogy érdemes legyen elkészíteni :))) -, karajt, szűzérméket, tarját, szóval mindenféle finomságot.


A sózóba ezúttal csak két karajt tettünk el, mert végre sikerült kikísérletezni a tökéletes füstölt karajt. Nem szabad sokáig a sózóban hagyni, mindössze 4-5 napot, 6 füstölés, egy hét szikkadás és utána lehet vákumozni. Így nem szárad ki és hosszú-hosszú ideig eláll.

A többi hús csontozásra került, amiből majd a kolbász és szalámi töltelékek készülnek.


Ezen a képen látszik, hogy Emese nincs csúcsformában. Nem igen szokott üldögélni egy disznóvágáson. 


Ahhoz, hogy ez a kép elkészüljön én kb. 40 percet túráztam a konyhában, hogy elkészítsem a négy latte macchiatót (foltos tejet), mire a kis kézi habosítómmal egyenként mindenkinek felhaboztam a tejet. De, hát mit meg nem teszek a hangulat fokozásáért:) 


Na, itt a bizonyíték, hogy kint is dolgoztam. Épp a zsírt kockázzuk össze. Amit sikerült még aznap ki is sütni. Tele is lett a 15 literes zsírosbödön, és lett kb. 2 kiló töpörtyű is. 


Íme a fentebb már emlegettek karajkák. Persze, ezek nem akkorák, mint egy "normális" disznóé. Nekünk csak ilyen aprócskák vannak, de az íze az fenomenális.


Közben már a szalonnákat is feldaraboltam és levákumoztam, hogy azok se száradjanak ki teljesen. A pince hűvösében várják a további sorsukat.

A  padláson immár csak a sonkák és a szalámik sorakoznak. Ez itt a novemberi vágás maradéka, a többit már széthordták a lelkes érdeklődők. 


A decemberi két sonka és pár szál szalámi még érlelődik. 


Ez pedig a februári termés: 50 kilónyi tölteléket töltöttünk be. Előtérben fehér ruhában a téli szalámik, mellettük a stifolderek, azaz vastag kolbász vagy szalámi.


Itt pedig a kolbász készlet. Mivel ezúttal megtörtént  a decemberben elhalasztott kecskevágás, készült kecskekolbász is. Nem is lehet eltéveszteni, bal oldalon a kecske kolbász jóval sötétebb színű, mint a jobboldali disznó.


Ezúttal is készült bácskai májas, amit füstölés után szintén darabolok és vákumozok. Így ugyanis még legalább két hónapig fogyasztható. Már, ha lesz belőle addigra.


Azért persze most sem maradtunk izgalom nélkül. Decemberben a kés tört el a darálóban, ez alkalommal a nemrégiben felújított motor adta meg magát. Így a disznóhúsból pár kiló és a 10 kilónyi kecskehús maradt darálatlanul. 

Szerencsére egy kedves gazda, akitől a terményt szoktuk vásárolni, telefoni érdeklődésünk után felajánlotta, hogy Gábor átviheti hozzá a cuccot és ott helyben ledarálják még aznap este. Addig mi többiek a májasba való hozzávalóka "bögyörgettük" (leszedtük a csontról és válogattuk), majd az én kis házi darálómmal le is daráltuk. Bekevertük, betöltöttük, abáltuk. 

A lényeg, hogy végül másnapra csak az 50 kilónyi hús fűszerezése, betöltése maradt, amivel 13,00 óráig el is készültünk. Utána meg jöhetett a morzsaparti.

Üstök, hastokok, kések, bárdok elpihenhetnek és szerencsére mi is úgy jó kilenc hónapig. Azért jó, hogy már túl vagyunk rajta. Most már az élvezetes része jön, amikor az ember megkezd egy-egy finomságot.